Még a mi életünkben
Vannak gyerekeid?
Tizenöt év múlva nem fognak élni,
ha mostanában születtek, nem érik meg,
hogy megérthessék ezt a verset.
Utókor reménye nélkül újragondolandó,
hogy invesztáljak-e még a költészetbe.
Nem épp a költészet miatt pusztulnak
a korallzátonyok, olvad ki a permafroszt?
A költészet meríti hálóját a haldokló tengerekbe,
és húzza majd ki tíz év múlva üresen.
A költészet áll őrt a határnál:
forduljatok vissza, és forduljatok föl.
A költészet teszi önpusztítóvá a társadalmakat.
Számon tart, most is hozzád beszél.
Ha nem vigyázol, a gyászjelentés is költészetbe csap át.
Kiás valamit.
A költészet nem munka.
A költészet szabaddá tesz!
Téged is, nem csak a szavakat.
Elválaszt az életedtől.
Azonnali választ vár!
És nincs jó válasz, a halál sem az,
csak ha magaddal viszed a szemetedet.
Mindenkit, aki ismer.
Aki elkapta tőled, akit megérintett a költészeted.
Azt is, akit egyszer már visszahoztál a sírból épp a költészeteddel.
Mert költészettel gyújtasz majd alá
annak a mégismorál-muszájherkules-illegál-gulyásnak,
és hagyod hogy a lángokba kapjon a nyugati szél,
amitől, hát nem mindegy már,
hadd égjen le az utolsó börzsönyi erdő,
és vele végre a felszabadító hatású költészeted is.
Borító: Unsplash
